Galántai Zoltán: A kognitív szabadság fantomja

2001. június 11-én az Amerikai Legfelsőbb Bíróság 5:4 arányban arra az álláspontra helyezkedett a Kyllo v. United States (99-8508) 533 U.S. 27 (2001) ügyben, hogy alkotmányellenes hőkamerákat használni egy gyanúsított háza falának megfigyelésére, amennyiben a megfigyelést végző hatóságoknak nincs házkutatási parancsa. A kérdés eredetileg az volt, hogy Danny Lee Kyllo termeszt-e a házában marihuánát, és a második generációs Agema Thermovision 210 kézi kamera azáltal segített hozzá a válasz megszerzéséhez, hogy a kábítószer-cserjéket különösen erős fényű lámpákkal kell megvilágítani növekedés közben – és ezek hőmintája észlelhető volt a fal túloldaláról is.

A kisebbségi álláspontot képviselők (és így a liberálisként számon tartott John Paul Stevens bíró is) ugyan arra hivatkoztak, hogy nagyon is nagy különbség van a „falon keresztül” és a „falon kívülről” hozzáférhető információk között (és ennek a különbségnek a szabályozásban is tükröződnie kell), ám a többségi álláspontot megfogalmazó Antonin Scalia bíró másokkal: többek között a hozzá hasonlóan kimondottan konzervatívnak számító Clarence Thomassal együtt arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem helyeselhető, ha a hatóságok különféle „érzékelés-fokozó” technológiákat használva olyan információkhoz férnek hozzá, melyek máskülönben „az alkotmányosan védelmezett területre való behatolás nélkül” nem lennének megszerezhetőek. Különösen azért nem helyeselhető, mert az ilyen megoldások alkalmazása ha ma talán nem is, de a jövőben mindenképpen sértené a Negyedik Kiegészítés által biztosított jogokat. Hiszen akár az is elképzelhető lenne, hogy – ad absurdum – mondjuk egy hőkamerának köszönhetően képesek lennénk másokat a lehető legintimebb és ennek megfelelően a lehető legnagyobb védelmet élvező pillanatokban, például szexuális aktus közben megfigyelni.

De Scaila szerint még különösebben nagy felbontásra sincs szükség, hiszen már a Kyllo esetében alkalmazott hőkamera is lehetővé teszi annak a megállapítását, hogy mondjuk egy nő mikor szaunázik és mikor fürdik – márpedig ez nagyon is „intim” információnak tekinthető. Ugyanekkor a hagyományos, szabad szemes megfigyeléssel legfeljebb annyit tudnánk kideríteni, hogy a fürdőszobában ég-e a villany [Earth 2001]. Ez lényegében William H. Rehnquist bíró azon véleményére adott válasznak is tekinthető, mely szerint azt kell figyelembe venni, hogy „mi történt valójában, nem pedig azt ,hogy mi [lenne most vagy a jövőben] lehetséges”.

Nem Scalia, hanem Rehnquist felfogásával értett egyet a Kanadai Legfelsőbb Bíróság, amikor 2004. október 29-én annak a Walter Tesslingnek az ügyében foglalt állást (R. v. Walter Tessling, 2004 SCC 67), akinek a házáról 1999-ben egy repülőgépre szerelt hőkamerával (egy úgynevezett FLIR-készülékkel, ahol a rövidítés azt jelenti, hogy „Forward Looking Infra-red” )készítettek felvételeket. A hatóságok a Kyllo-ügyhöz hasonlóan itt is azt akarták kideríteni, hogy folyik-e odabent marihuána-termesztés, és a válasz itt is az volt, hogy igen. És persze itt is felmerült, hogy nem kellett volna-e előtte házkutatási parancsot szerezni.

Itt azonban abból kiindulva hozták meg a végső döntést, hogy a „FLIR-technológia a fejlettség jelenlegi állapotában semmilyen lehetőséget nem biztosít arra, hogy megállapítsuk, pontosan milyen tevékenység miatt nő a hőkibocsájtás”, és ebből kifolyólag semmilyen lehetőséget nem nyújt arra, hogy „betekintsünk [Tessling] magánéletébe”, olvasható az indoklásban. Mivel pedig „a technológiákat [valamint a belőlük adódó veszélyeket] az adott állapot nyújtotta lehetőségek alapján kell megítélni, és jövőbeni fejlődésével a fejlődéssel összhangban kell majd foglalkozni”, ezért jelen esetben semmi nem teszi indokolttá a hőkamera alkalmazásának házkutatási parancshoz való kötését. Másfelől persze – tette hozzá a testületet vezető Ian Binnie a 7-0 arányú döntés mellett érvelve – a technológia fejlődésével megváltozhat a helyzet: elképzelhető, hogy a FLIR a jövőben valóban a privacyre veszélyt jelentő technológiává válik [Colborn 2005].

Azaz nagyon is elképzelhető (sőt), hogy indokolt elvárnunk a jogtól, hogy vegye figyelembe a technika fejlődését. Amiből persze nem következik, hogy mindig is megalapozott lett volna egy ilyen elvárás, elvégre – hogy kissé leegyszerűsítsük a dolgot – azokban a korokban, amikor a technika nem játszott alapvető szerepet, nem lehetett különösebb hatással a jogra sem. És valószínűleg azt is bátran feltételezhetjük, hogy a jog és a technika viszonya nem csupán a múltban nem volt állandó, de a jövőben sem lesz az. Sőt, akár azt is, hogy a jövőben mind nagyobb szerepe lesz az egyes, a technika által lehetővé tett megoldások jogi szabályozásának.

A jogász Chritopher Stone arra a kérdésre keresve a választ, hogy „legyenek-e a fáknak jogaik”, többek között azt az 1854-es kaliforniai bírósági döntést is megemlíti, aminek az értelmében kínaiak nem tanúskodhatnak fehérek ellen büntetőügyekben, mivel – úgymond - „alsóbbrendűek” és egy bizonyos pont elérése után képtelenek tovább fejlődni; továbbá megemlíti az amerikai Legfelsőbb Bíróságnak a Dred Scott ügyben hozott és „pléhpofával” közzétett 1857-es döntését is, mely szerint a feketék „alárendelt és alacsonyabb rendű lények”. De ott van az az eset is, amikor az az Oliver Wendell Holmes, aki később alapvető szerepet játszott a modern szólásszabadság fogalmának megalapozásában, 1884-ben kijelentette, hogy egy magzattal (vagyis egy még nem élő emberrel) szemben egyszerűen nem lehet „egy embernek polgári kötelessége” - és persze egy időben a nőket sem illették meg ugyanazok a jogok, mint a férfiakat. Vagyis – mondja Stone – jól megfigyelhető, hogy az időmnyíl irányát a nyugati civilizáció számára mintegy a jogok folyamatos kiterjesztése határozza meg, és ebből levezethető az is, hogy „már nem vagyunk messze attól, hogy a természeti lényeknek [mint amilyenek a fák, hegyek, óceánok] ilyen jogokat tulajdonítsunk”. [Stone, 1999.].

Ami most nem is annyira azért érdekes a számunkra, mert abból, hogy a jogokat az összes emberre kiterjesztettük, nem szükségképpen következik, hogy ki kellene terjesztenünk más élőlényekre meg különböző természeti tárgyakra is: a kérdés éppen az, hogy milyen megfontolásokra hivatkozva tesszük vagy nem tesszük ezt. Elvégre pusztán a fentebbi logika alapján: abból kiindulva, hogy „lassanként már mindenkinek van”, nem igazán lehet amellett érvelni, hogy jogok járnak mondjuk a matematikai egyenleteknek is.

Másfelől viszont nagyon is hasznos lehet, ha a Stone-féle példákat észben tartjuk, és nem feledkezünk el róla, hogy a 21. sz. joga adott esetben – mivel egy másik kor igényei hívják életre - éppen annyira különbözhet a 20. századitól, mint amennyire az a 19. századitól különbözött. És hogy ennek megfelelően olyan problémákkal is foglalkoznia kellhet, amik korábban nem igazán merültek fel.

Ott van példának okáért az a Cromatica nevű kameraszoftver, amit Sergio Velastin fejlesztett ki a londoni Kingston University-n 1999-ben, és ami a fentebb említett és a jogászoknak komoly gondokat okozó hőkamerákkal ellentében nem csupán annyiban különbözik a hagyományos berendezésektől, hogy más hullámhosszon dolgozik, hanem – Velastin szerint – arra is képes, hogy előre jelezze a megfigyelt személyek viselkedését.

A feltaláló egy interjúban arról beszélt, hogy a program képes észrevenni „a magukra hagyott csomagokat, a lődörgőket, sőt, azt is, ha valaki a metrószerelvény elé ugorva akar öngyilkosságot elkövetni”, ugyanis ehhez nagyon jellegzetes és könnyen kiszűrhető mozgássor társul. A szoftver alkalmazására pedig – ismét csak Velastin szerint – azért lenne szükség, mert a CCTV-hálózatok operátorai képtelenek figyelemmel kísérni az egyszerre akár két tucat monitoron zajló eseményeket, és megállapítani, hogy mi igényel azonnali beavatkozást és mi nem.

Ezzel a Cromaticán alapuló megoldással kapcsolatban persze két probléma is felvetődhet. Először is az, hogy tökélestesen védhetőnek tűnik az az álláspont, mely szerint a megfigyelő kamera legfeljebb tüneti kezelést jelent, ugyanis legfeljebb azt lehet elérni vele, hogy a bűnözők bekamerázatlan helyeket keressenek, de azt nem, hogy megszűnjön a bűnözés. Vagyis a hatása legfeljebb lokálisan lehet kedvező.

Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem érdemes alkalmazni, ha mondjuk egy adott kerület utcáit szeretnénk biztonságosabbá tenni – viszont közben nem szabad elfeledkezni az alkalmazott megoldás korlátairól.

Emellett a Cromatica esetében azt is figyelembe kell vennünk, jegyzi meg a Liberty nevű brit jogvédő csoport szóvivője, hogy „nem igazán a technológia számít, hanem az, hogy ezt a technológiát miként alkalmazzák, és hogy miként lehet egyensúlyt találni a biztonságosság és a privacy védelme között”. Ugyanis „ha egy szoftver a viselkedési mintázatokat vizsgálja, akkor [az a legfontosabb kérdés, hogy] ki határozza meg, hogy milyen milyen viselkedés teszi indokolttá a további megfigyelést?” [Wakefield, 2002]. Visszautalva arra a korábban már kifejtett gondolatra, hogy a technológia fejlődése új problémák felbukkanásához vezet, érdemes megemlíteni, hogy ez például egy olyan probléma, amivel eddig leginkább a science-fiction írók és így például Philip K. Dick foglalkozott a Különvéleményben, nem pedig a jogászok.

Ugyanekkor azonban hiba lenne automatikusan egyenlőség jelent tenni egy, az unatkozó operátor figyelmét a valószínűleg rendhagyó eseményre felhívó rendszer meg aközé a rendszer közé, ami „megállapítja” valakiről (miként Dick novellájában is történik) , hogy bűnös – még az előtt, hogy az bármit is elkövetett volna. A témával foglalkozó szakirodalomban már-már közhelynek számít, hogy a technológia önmagában semleges, és attól függ a megítélése, hogy pontosan mire alkalmazzák - meg persze attól, hogy mit tekintünk „jónak” és rossznak”. Annak elfogadása, hogy különböző értékrendszerek lehetségesek, természetesen nem jelenti azt, hogy azt akarnánk állítani, hogy bármilyen értékrendszer lehetséges, hiszen miként a logikatudós Stephen Read megjegyzi, a „teljes relativizmus... nem tudja elutasítani azt az ad hominem ellenvetést, hogy amikor elutasítom [a teljes relativizmuson alapuló érvelést], akkor a saját logikája folytán igazolom az elutasítását” [Read, 2001.]. Ugyanekkor viszont azt sem jelenti, hogy egy pillanatig is kétségbe vonnánk, hogy – miként erre a Cromatica nagyon is jó példa – az új megoldások új kérdéseket vethetnek fel, és emiatt akár az is előfordulhat, hogy át kell értelmeznünk a dolgokat.

Ezzel a felfogással összhangban a jogász végzettségű Richard Glen Boire azért alapította meg a Center for Cognitive Liberty & Ethics-t (CCLE) még 2000. januárjában, mert arra a következésre jutott, hogy „A neurotudományokkal kapcsolatos, egyre gyarapodó tudásunk, amit a farmakológia és más neurotechnológiák (olyan technológiák, melyek lehetővé teszik, hogy megfigyeljük és befolyásoljuk az agy elektrokémiáját) exponenciális fejlődést eredményezve oda vezetnek, hogy az agykutatás és annak klinikai alkalmazásai meghaladják szokványos orvosi alkalmazások körét”, és ezért nem egy alapvető fontosságú fogalom ma már mást kell, hogy jelentsen, mint eddig.

A privacy lényege eszerint az új értelmezés szerint például az, hogy „mit és hogyan gondolunk, magánügy kell, hogy maradjon mindaddig, amíg úgy nem döntünk, hogy megosztjuk másokkal”; és miközben agyletapogatásra csak önkéntes alapon kerülhet sor, aközben az így nyert információkat bizalmasan kell kezelni. Ami az autonómiát illeti, „Az észlelés[i képességeink] feletti önrendelkezés alapvető fontosságú a szabad akarat számára. Az azzal kapcsolatos döntések, hogy megváltoztathatóak-e valaki gondolkodási folyamatai és ha igen, akkor hogyan [és milyen feltételek mellett], individuális döntés tárgya kell, hogy maradjon, nem pedig a kormány vagy az ipar elhatározásáé.” Végezetül a „kognitív szabadság” értelmében az is nyilvánvaló, hogy „Az emberi értelem lehetőségeit nem szabad korlátozni. Ameddig az ember nem okoz közvetlenül kárt másoknak, addig a kormányok nem léphetnek fel büntetőjogilag a kognitív képességfokozás vagy bármilyen mentális állapot megtapasztalása ellen”, írja Boire [Boire, é. n.], aki ezen elvek alapján foglalt állást „az értelem Roe v. Wade ügyének” is nevezett Sell v. U.S., Case No. 02-5664 perben is.

Itt a kormány a csalással vádolt Dr. Charles Thomas Sell St. Louis-i fogorvost antipszichotikus gyógyszerek szedésére akarta kényszeríteni, hogy ezáltal megszüntessék paranoiás kényszerképzeteit, és le lehessen folytatni ellene az eljárást. A Legfelsőbb Bíróság azonban 2003. június 16-án 6:3 arányban úgy döntött, hogy a kormány elrendelhet ugyan kényszergyógykezelést, de ezt csak kivételesen indokolt esetben teheti meg: például akkor, ha erőszakos bűncselekményről van szó. Illetve ahogyan a perben Boire-hez hasonlóan szintén Sell oldalán fellépő Amerikai Lélektani Társaság ( American Psychological Association, röviden: APA) fogalmazott, mostantól kezdve mindig meg kell majd vizsgálni, hogy nem állnak-e rendelkezésre „alternatív, kevésbé tolakodó megoldások”, mielőtt a gyógyszerekhez fordulnának [APA, 2003].

A Legfelsőbb Bíróság – Boire reményeivel ellentétben – végül nem tárgyalta, hogy az agy kémiai befolyásolása sérti-e az Első Kiegészítést abból kifolyólag, hogy „a gondolkodás legalább részben az agy kémiájában gyökerezik”, és így annak (gyógyszeres) megváltoztatása „a kormány számára széles körű lehetőségeket ad arra, hogy közvetlenül módosítsa egy nem erőszakos [bűncselekményt elkövető] állampolgár agyának kémiáját”, ami viszont „ellentétes az amerikai nemzet legnagyobb becsben tartott értékeivel” [Boire, 2003].

A memória szabályozását, illetve törlését lehetővé tevő gyógyszerek – melyek egyes várakozások szerint legkésőbb 2010 körül meg fognak jelenni - a CCLE szerint tovább bonyolítják a helyzetet, hiszen a jövőben példának okáért felmerülhet az a kérdés is, hogy a kormánynak van-e joga valakit arra kötelezni, hogy ne szabaduljon meg egy különösen nyomasztó emlékétől amint lehet, hanem csak azt követően, hogy vallomást tett a bíróságon. És persze amennyiben elterjed az a Lawrence A. Farwell által kifejlesztett „agy-ujjlenyomat” (brain fingerprinting) módszer, ami az agy elektromos aktivitása alapján „dönti el”, hogy valaki bűnös-e, akkor azzal a kérdéssel is szembe kell néznünk, hogy mint ahogy mindenkinek joga van hallgatni, ugyanúgy mindenkinek joga van-e megtagadni az ilyen vizsgálatot [Parker, 2004]. A CCLE társalapítója, Wrye Sententia mindenesetre úgy fogalmaz, hogy a működő demokráciákban eddig ugyan minden embert születésétől fogva megillette a gondolat szabadsága, ám a különböző neurotechnológiák most azt eredményezhetik, hogy „minőségileg változik meg a helyzet”, és eközben a legnagyobb veszélyt minden bizonnyal az jelenti, ha a különböző technológiák megfelelő jogi kontroll nélkül terjedhetnek el [Foskett, 2004].

Eddig a pontig jutva érdemes megemlítenünk, hogy bár az új technológiák megjelenése, miként az eddigiek alapján valószínűleg mindenki számára nyilvánvalóvá vált, valóban új problémákat eredményez, ebből nem következik szükségképpen, hogy a jognak gyökeresen új eszközökre lenne szüksége ezeknek a problémáknak a kezelésére. Ehelyett nyugodtan élhetünk azzal a feltételezéssel is, hogy „nincsenek jogi szép új világok” [Garland, 2004, p. 4.], és az eddigi megoldások, mint amilyen például a szólásszabadság vagy a privacy védelme, a továbbiakban is kielégítően fogják ellátni a feladatukat még akkor is, ha a technika által felkínált lehetőségek teljesen mások lesznek, mint ma. Már amennyiben a hagyományos értelemben vett demokrácia fenntartása a célunk a továbbiakban is.

(2005. május)

Felhasznált irodalom

APA: Court's Decision in Sell v. United States Reflects Psychology's Recommendation that Alternatives to Drug Therapy Should be Considered. APA Press Release, sz. n., June 17, 2003
http://www.apa.org/releases/sellvsus.html

Boire, Richard Glen: Keeping Freedom in Mind. Center for Cognitive Liberty and Freedom, é. n.
http://www.cognitiveliberty.org/mission.html

Boire, Richard Glen: Supreme Court Upholds Right to Refuse Mind-Altering Drugs. CCLE Amicus Brief Argues Forced Medication Infringes Fundamental Liberty. June 16, 2003
http://www.cognitiveliberty.org/news/US_v_Sell_decision.htm

Colborn, Mark: Supreme Court of Canada Rules on FLIR Issue
Air Beat Magazine. Journal of the Airborne Law Enforcement Association, Jan. - Feb., 2005.
http://www.alea.org/public/airbeat/back_issues/jan_feb_2005/canada_rules_FLIR.htm

Earth: US Supreme Court Rules High Tech Scanning Unconstitutional without Warrant
Commentary on: Kyllo v. US. July 12, 2001
http://www.erowid.org/freedom/courts/supreme/supreme_case2_comment1.shtml

Foskett, Shannon: Cognitive Freedom Fighter. With brain implants and memory erasure becoming reality, Wrye Sententia is bringing constitutional rights into your head. Betterhumans, 11/23/2004
http://www.betterhumans.com/Features/Interviews/interview.aspx?articleID=2004-11-23-1

Garland, Brett: Neurosceince and Law. Brain, Mind, and the Scales of Justice. Charles A. Dana Foundation, 2004.
http://www.dana.org/pdf/books/booksummary_neurolaw.pdf

Parker, Randall: Richard Glen Boire On Threats To Cognitive Liberty. Future Pundit, April 24, 2004.
http://www.futurepundit.com/archives/002067.html

Read, Stephen: Bevezetés a logika filozófiájába. Kossuth Kiadó, 2001. Bánki Dezső fordítása. p. 19.

Stone, Christopher: Legyenek-e a fáknak jogaik? A természeti tárgyak törvényes jogai felé. In: Legyenek-e a fáknak jogaik.Környezeti-etikai szöveggyűjtemény. Typotex, 1999. Szerkesztette és fordította: Molnár László. p. 194.

Wakefield, Jane: Surveillance cameras to predict behaviour. BBC News, 1 May, 2002
http://news.bbc.co.uk/1/hi/sci/tech/1953770.stm