Dr. Galántai Zoltán: A történelem jövője

(a 2004. május 6-án, a Távoli Jövő Kutatócsoport ülésén elhangzott összefoglaló átdolgozott verziója)
Az alábbi gondolatmenetnek az a kiindulási pontja, hogy érdemes megmutatni, hogy a hagyományosan társadalomtudományok körébe sorolt tudományokkal kapcsolatban is érdemes feltenni azt a kérdést, hogy mi fog vele történni a jövőben. Vagyis ugyanúgy, mint ahogy például Arthur C. Clarke megpróbálja megjósolni, hogy milyen áttörések várhatóak és milyen irányba fog fejlődni a fizika, az sem értelmetlen kérdés, hogy milyen irányban fog fejlődni például a jog, az építészet vagy éppen a történelem Még akkor sem, ha eddig nem igazán volt szokás ilyen kérdéseket feltenni.

Bevezetés helyett: történelem nélkül?
"A mi kultúránk... - ellentétben más típusú kultúrákkal - mindig is sokat foglalkozott saját emlékezetével. Minden erre ösztönözte: a keresztény örökség éppúgy, mint az antikvitás öröksége. A görögök és a rómaiak, első mestereink, történetíró népek voltak. A kereszténység történészek vallása. Más vallási rendszerek hittételeiket és rítusaikat olyan mitológiára alapozták, amely lényegében kívül áll az emberi időn. A keresztények Szent Könyvei viszont történelemkönyvek... A kereszténység egy másik, talán mélyebb értelemben is történeti: az emberiség sorsa a bűnbeesés és végítélet között számára hosszú kalandnak tűnik... Kétségtelen, a civilizációk megváltozhatnak. Az sem elképzelhetetlen, hogy egyszer a mienk is elszakad a történelemtől. A történészek jól teszik, ha ezen is elgondolkodnak."
(Bloch, Marc: A történész mestersége. Babarczy Eszter és mások fordítása, Osiris Kiadó, 1996. p. 11-12.)
Vagyis úgy tűnik, hogy egyáltalán nem szükségszerű, hogy egy civilizáció történeti civilizáció legyen; illetve ennek megfelelően kérdés, hogy a jelenlegi, történelmi szemléletű állapotot mennyire tudjuk extrapolálni a jövőre.

A történelem és a történettudományok
Ormos Mária abból indul ki, hogy - tágabb értelemben véve - minden tudomány humán természetűnek tekinthető, mivel az emberre vonatkoztatva létezik.
Szerinte a legfontosabb három tendencia a történettudományban jelenleg:

  1. a történettudomány - legalább részlegesen - visszaveszi a korábban egyszer már feladott területeket, mint amilyen például az Európán kívüli népek története

  2. új tematikák jelennek meg: ilyennek tekinthető többek között a szokások, mentalitások vizsgálata; a nők és kisebbségek történetének tanulmányozása; az olyan képződmények történeti vizsgálata, mint amilyen a nép és nemzet, stb.

  3. a történettudomány egyre inkább felismeri, hogy más diszciplínákra (is) rá van utalva, és ennek megfelelően egyre interdiszciplinárisabbá válik


A történelem fejlődése

  1. Kezdetben elszigetelt, egymástól független terekben egymástól független történelmek léteztek. Az idő függvényében persze mintegy pulzált a történelmi tér: Nagy Sándor például jelentősen tágított rajta, de ez csak időleges volt, és sokáig az "izolált terek történelme" volt a meghatározó.

  2. Amerika "felfedezése" (az idézőjel nem véletlen!) mindent megváltoztatott. Senki nem volt rá felkészülve, hogy tökéletesen emberszabású, ám mégis tökéletesen különböző lényekkel fog találkozni, és ennek eredményeként elkezdtek töprengeni azon, hogy mi is a helyzet az emberfajtákkal, illetve fajokkal.

  3. Giambattista Vico (1668 - 1744) már úgy vélte, hogy (különbségek ide vagy oda) az emberiség mégiscsak egyetlen családot alkot, tehát elképzelhető, hogy történetüket azonos mozgatórugók szabályozzák.

  4. A Felvilágosodás idején úgy vélték, hogy a történelmi folyamatok előbb-utóbb az emberi értelem irányítása alá kerülnek. Auguste Comte (1798-1857) pedig úgy, hogy mivel a társadalmi törvények megismerhetőek, ezért ugyanúgy leírhatóak, mint a fizika törvényei. Ez tulajdonképpen már az "egyetemes" vagy világtörténet törvényszerűségének konkrét formában megfogalmazott gondolata.

  5. Berthold Georg Niebuhr (1776-1831) és Leopold von Ranke (1795-1886) munkásságában pedig megjelenik a szigorúan kezelt forrásbázis követelménye, és ezzel létrejön a történettudomány mint módszertani feltételekkel körülvett tudomány. A 19. sz -ban már nem az egyes csoportok, hanem az egész emberiség történtéről beszélhetünk.

  6. A 20. sz. elején a világtér egységesnek számít, és benne olyan jelenségek (pl. nacionalizmus) bukkannak fel, melyek "józan ésszel" előreláthatatlanok. Az amerikai Carl L. Becker (1920-30 k.) azt mondja ki, hogy nincs egyetlen, örökkévaló törvény, a múlt feltárása mindig relatív és mindig befolyásolják a kialakult képet az újabb ismeretek.


Eszköztár:
A történelem számára forrásnak minősül minden, ami az emberi múltra és annak mindenkori környezetére vonatkozik az évgyűrűkig és a pollenanalízisig bezárólag. A problémát az okozza, hogy a

Amiből már következik, hogy amikor majd minden korábbinál jobban fogjuk archiválni a történéseket, akkor éppen az "adatbányászat" fog megoldhatatlanon gondot jelenteni, illetve bármely kellőképpen hosszú eseménysorozat esetében is ez lesz a legfőbb gond - még akkor is, ha alkalmasint nincs túlságosan jól dokumentálva. Mint köztudott, egy nagyon hosszú életű lénynek vagy fantasztikusan nagy méretű az agya (de ennek korlátot szabnak a fitzikai törvények), vagy pedig nagyon szelektív az emlékezete.

A történelem vége?
Francis Fukuyama 1989-es cikke (ami könyv alakban 1992-ben jelent meg) azt állítja, hogy a liberális demokrácia az emberiség ideológiai fejlődésének végpontja és a kormányzás végső formája. Tehát így a "történelem vége" lehet, és ismét csak ennek megfelelően a liberális demokrácia eszményét nem lehet meghaladni. Itt persze nem a történések, hanem a történelem végéről van szó.
Ez az elképzelés Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1770-1831) azon elméletére megy vissza, mely szerint az embernek szüksége van lakásra, élelemre, stb., de abban különbözik az állattól, hogy ezen felül azt kívánja, hogy emberként ismerjék el. Vagyis: méltósága és értéke van, és ennek megfelelően hajlandó pusztán a presztízsért és tekintélyért vállalt küzdelemben kockára tenni akár az életét is.
hegel úgy véli, hogy abból lett a rabszolga, aki félt, és abból az úr, aki vállalata az összecsapást. A tét tehát pusztán a presztízs volt, és ezért Hegel az ilyen összecsapásokban látja az emberi szabadság első fénysugarát.
Az elismerés vágyának fogalma egészen Platón Államának azon részéig vezethető vissza, mely arról esik szó, hogy a lélek három részből áll:

Amikor a véres párviadalok során kialakult az úr - szolga viszony, akkor
a rabszolga nem számított embernek, és így nem kapta meg azt az elismerést, amire vágyott - és az úr sem, mert őt csak a rabszolgák ismerték el, nem pedig vele egyenrangúak, mondja Hegel. Ezt a problémát oldotta meg az amerikai és a francia forradalom, mivel ezeket követően minden polgár elismeri minden más polgár jogait is, miközben ő is megkapja az őt megillető elismerést.
Az amerikai és francia forradalommal tehát a történelem véget ért. "Ezt a sóvárgást a társadalmi intézmények semmiféle más rendszere nem elégítheti ki jobban, s ezért nincs is mód további történelmi haladásra... A vágy és az értelem együttese meg tudja magyarázni az iparosodási folyamatot, sőt szinte az egész gazdasági életet - állítja Fukuyama. - De az embernek azt a törekvését, hogy liberális demokráciában éljen, nem tudja megmagyarázni, mert ennek forrása végső soron a thümosz, a lélek elismerést követelő része."

Miért nincs vége a történelemnek?
Először is semmi sem bizonyítja, hogy a hegeli, a thümoszon lapuló elképzeléseknek bármi valóságalapja lenne (és az emberi léleknek valóban három része lenne, mely közül az egyik a thümosz).  Amúgy pedig a 20. sz végén - 21. sz elején a tudományosság keretein belül maradva egyszerűen nem lehet értelmezni azt a kijelentést, hogy "a lélek három részből áll", Arról már nem is beszélve, hogy a mai tudományosság nem fogadja el Hegelnek az alávetettségről szóló elméletét.
Ennél is fontosabb azonban, hogy a történelem nem csak és kizárólag a társadalmi formák történeteként írható le, úgyhogy még ha elfogadnánk is Fukuyama azon vélekedést, hogy a demokrácia az elképzelhető legtökéletesebb megoldás, akkor is kínálkoznának továbblépési lehetőségek - méghozzá több irányba is.

Továbblépési lehetőségek
Attól, hogy a történelem az emberről szól, semmi okunk feltételezni, hogy az ember jelenlegi beavatkozási/befolyásolási lehetőségein túl lévő dolgok nincsenek (esetleg meghatározó) hatással a történelemre.
Pl. az evolúcióbiológus Jared Diamond alapvető fontosságúnak tartja a modern civilizációk kialakulásában és sikeressé (vagy éppen sikertelenné) válásában azt, hogy az egyes kontinensek mennyire és milyen irányokban tagoltak, és így a különböző társadalmak mennyire tudják átvenni egymás megoldásait (legyen bár szó kultúrnövényről vagy fémmegmunkálási technológiáról) "A feladat most az - olvasható Háborúk, járványok technikák című könyvének utószavában -, hogy az emberi történelmet mint természettudományt egy rangra hozzuk olyan elfogadott történelmi tudományágakkal, mint a csillagászat, a földrajz és az evolúciós biológia" .
Az egész történelmet átalakító természeti katasztrófák kérdésével foglalkozó David Keys pedig azt írja, hogy "A történelmet rendszerint humán tudománynak tartják.... [pedig] a természet- és társadalomtudományok körébe is ugyanúgy beletartozik."
Az által felvállalt, fejlett determinizmusnak nevezhető irányzat szerint "bizonyos természeti erő áll mindazon változások mögött, melyek a 6. és 7. sz -ban köszöntöttek a világra... ezen változások döntő tényezői, miközben ezeket vitathatatlanul valamely természeti erő váltotta ki, az ezt követő ökológiai, politikai, epidemiológiai, gazdasági, vallási, demográfiai és egyéb mechanizmusok egész során keresztül nyilvánulnak meg, melyek száz eseménydús esztendőn működtek egymással kölcsönhatásban, mielőtt beállt volna a visszafordíthatatlan változás."
Az 535-536 körül lejátszódott éghajlati változások szerinte három lehetséges okra vezethetőek vissza (mivel egyfajta, leginkább a nukleáris télre jellemző események következtek be):

  1. kisbolygóbecsapódás

  2. üstökösbecsapódás (ennél, illetve az előzőnél hiányzik a kráter és az egyéb bizonyítékok)

  3. vulkánkitörés - gönlandi és antarktiszi jégmag-minták bizonyítják, hogy ekkoriban jelentős vulkánkitörés történt (feltehetően Szumátra környékén).

Azaz a hagyományosan nem a történelem részének tekintett természeti események igenis beleszólhatnak a történelem alakulásába.
A gondolatot egy szinttel magasabban a David Christian nevéhez fűződő Big History viszi tovább: ennek az a lényege, hogy a valóban nagy léptékű történelem koncepciójából kiindulva "képesek vagyunk az emberi történelmet a földi élet, a Föld bolygó, a Naprendszer és az egész Világmindenség történetének keretében szemlélni".

Lehetséges jövőbeni irányzatok
A jósolgatás ugyan mindig rejt magában némi kockázatot, de legalábbis elképzelhető, hogy a jövőben a jelenleg biológiai értelemben egységes emberi fajt (a genetikai beavatkozások vagy az űrbe való kitelepülés és a tartós izoláció hatására) felváltják a biológiai értelemben is különböző emberfajok, akkor megjelenhet a jelenleg még egyáltalán nem létező fajtörténetírás.
Ami a Big History-t illeti, ez "csupán" addig lehet meghatározó, amíg el nem érjük a Kardasev-féle II. szintet. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az emberiség képes lesz - a történelem folyamán először - függetlenné válni a természeti jelenségektől, és bár egy szupernóva-kitörés például arra kényszeríthet minket, hogy új naprendszerbe költözzünk át, ennek hosszú távon nem lesz nagyobb jelentősége, mint most annak, hogy az átlagosnál melegebb-e a nyár.