SETI: a hipotetikus idegen civilizációk
kutatásáról
„Nem vesztegetem az időt annak
ecsetelésével, hogy az egész filozófiából a
legérdekfeszítőbb témát választottam. Úgy tetszik,
mindennél jobban kellene érdekelnie minket, hogyan is
keletkezett a világ, amelyben élünk, vannak-e más,
ehhez hasonló világok és élnek-e ott is élőlények; de
hát végtére is bajlódjon ezzel, aki akar.”
(Fontenelle: Beszélgetések a világok sokaságáról)
Nem vesztegetem az időt annak ecsetelésével, hogy az
idegen civilizációk léte vagy nem léte olyan kérdés,
amelyről mindenkinek megvan a leginkább megingathatatlan
véleménye. Nekem is (természetesen). De ahelyett, hogy
rögtön előállnék a sajátommal, inkább kezdjük egy
viccel, amelyben Sherlock Holmes és dr. Watson elmennek
kempingezni. Valamikor éjszaka Holmes egyszer csak
felrázza Watsont. „Ismeri a módszeremet”, mondja. „Nézze
a csillagokat; mire következtet belőlük?” „Nos, szabad
szemmel is rengeteget látok, pedig a légkör, a távolság
és az egyéb tényezők korlátozzák a megfigyelhetőségüket.
Tehát millió és millió, sőt, száz- és százmilliárd lehet
belőlük. Mivel pedig tudom, hogy a Nap egy átlagos
csillag, ezért okkal tételezem fel, hogy más átlagos
csillagok körül is keringenek bolygók, és közöttük
biztosan akad olyan is, amelyen megjelent nem csupán az
élet, de az értelem is. Elvégre, ha a Föld átlagos,
akkor a rajta lejátszódó folyamatok is azok. Tehát az
ugyan nem tudom megmondani, hogy ugyanolyannal-e, mint a
miénk; rovarszerű, összetett szemmel vagy éppen más
hullámhosszt használva, de biztos vagyok benne, hogy
ugyanebben a pillanatban egy távoli naprendszer egyik
bolygóján egy hozzám hasonló értelmes lény éppen a
csillagokat bámulja, és azon tűnődik, hogy egyedül van-e
az Univerzumban.”
Mire Sherlock Holmes: „Watson, maga idióta. Ellopták a
sátrunk.”
Watson esete a sátorral már csak azért is illik
témánkhoz, mert az átlagossági elven alapuló érvelés (=a
Föld/Naprendszer egy átlagos hely, tehát…) az idegen
civilizációk után kutatók között meglehetősen népszerű.
És ehhez hasonló megközelítés található egészen
szélsőséges formában Bernard le Bovier de Fontenelle
kimondottan szórakoztató és gondolatgazdag, 17. század
végi könyvében is, amely a Beszélgetések a világok
sokaságáról címet viselte. És persze ő is ugyanúgy a
sötétben tapogatózott, mint az ókori görögök – vagy
éppen mi a 21. század elején.
Vagyis az idegen értelmes lények létének vagy nem
létének problémája az egyik „nagy továbblélő” a tudomány
történetében még akkor is, ha ma mást értünk a világok
sokasága vagy éppen lakottsága alatt, mint mondjuk
1277-ben vagy 1686-ban, Fontenelle művének
megjelenésekor; illetve 1877-ben, amikor egy
Schiaparelli nevű olasz csillagász csatornákat vélt
felfedezni a Marson, és különösen izgalmas kérdés, hogy
mondjuk száz év múlva mi lesz a helyzet. Mindenesetre a
különböző korok kutatói mindig azt hitték, hogy már
megfelelő eszközökkel rendelkeznek a válaszhoz – és ez
eddig sosem volt így.