bevezetés
bevezetés
bioetika
biopunk
biokalózkodás
biokonzervativizmus
demokratikus transzhumanizmus
embertökéletesítési technológiák
extrópiánus alapelvek
hedonisztikus imperatívusz
kongitív szabadság
krionika
liberális eugenika
szingularitás
transzhumanizmus
biohumanizmus


krionika (cryonics):
A krionika  leginkább annak a Robert C.W. Ettingernek a nevéhez kötődik, aki 1962-ben publikált először erről a témakörről, vagyis arról, hogy ha a halottat közvetlen a halál beállta után, megfelelő körülmények között mélyhűtjük, akkor később (esetleg) fel lehet majd őket éleszteni. A módszernek az lenne az értelme, hogy az idő előrehaladtával egyre több betegség válik gyógyíthatóvá, és így aki ma még nem maradhat életben, azt esetleg a jövő orvostudománya képes lenne meggyógyítani. A krionika hívei szerint "ez a második legrosszabb dolog, ami történhet veled": az, hogy lefagyasztanak, és - alkalmasint - nem lesznek képesek feléleszteni (a legrosszabb természetesen az, ha egyszerűen meghalsz).
H. E. Flinton (Bristol University) tíz évi fagyasztás után élesztett fel szúnyoglárvákat, de ebből persze még nem következik, hogy ugyanezt az emberi aggyal is meglehet tenni.
A volt Szovjetunióban a kaukázusi a Kísérletes Kórélettani és Terápiai Intézetben (Szuhumi) pedig annak idején páviánokat "támasztottak fel" azt követően, hogy lehűtötték őket és lecsapolták a vérüket - egy Kefa nevű állat hat órával az élesztést követően már a játékos kedvét is visszanyerte és a jelek szerint szokásai sem változtak meg. De túl azon,hogy jó néhányan belepusztultak a  dologba, azt sem szabad elfelejtenünk, hogy csupán néhány perc vagy legfeljebb fél óra után hozták vissza őket az életbe; és azt sem, hogy nem mélyhűtötték őket, hanem csupán 24 vagy 10 C fokra csökkentették a testhőmérsékletüket. Vagyis alapvetően más eljárásról van szó.
Az Ettinger-féle Cryionics Institue egyébként 28 - 35 ezer dollárért kínálja szolgáltatásait (attól függően, hogy tagok vagyunk-e vagy csak afféle sürgősségi ellátást akarunk igénybe venni).
Egy elképzelés szerint az jelenthetné a megoldást, ha az emberi genomot képesek lennénk úgy módosítani, hogy utána elviseljük a lefagyasztást. Mások abban bíznak, hogy különböző, a jövőben megvalósuló technológiák (pl. a nanotechnológia) teszi majd lehetővé az újraélesztést. A tárolás cseppfolyós nitrogénben vagy héliumban történik.
Robert C.W. Ettinger:
The Prospect of Immortality (1964):
http://www.cryonics.org/book1.html
Man into Superman (1989):
http://www.cryonics.org/book2.html

(c) dr. Galántai Zoltán 2005